Szigorú figyelmét az teszi igazán értékessé, hogy nem akar, mert nem tud megmondóember lenni. Ha megszólal, annak súlya van. Gyorsan ugrom idén márciusra. Jó ideje gondolom, hogy a friss Kossuth-díjasok listája engem már nem tud meglepni, erre tessék, végre valami, aminek szívből tudok örülni! A járvány épp akkor tört ki, személyesen nem vehette át a díjat, és amikor megkérdezték tőle, hogy ünnepel majd, a tökéletes, mert rá annyira jellemző mondattal felelt: " Szerintem felveszem a ruhámat, amit erre az alkalomra készíttettem, és kicsit álldogálok a nappaliban. " Barcelonában érte a világ komplett lezárása, és amikor már hetek óta rendszeres esti programommá vált a közösségi oldalain követhető fél-egyperces napi táncvideói figyelése, gondoltam, megkérdezem, miről szól ez az egész. Örvénylő és zaklatott, poétikus és megrendítő, olykor szinte pszichedelikus hatást keltő, kézikamerás felvételek. Ő improvizál, mozdulatai nyomán festmények születnek. Borlai Gergő készíti a videókat, amiket Bánki Ákos éjjelente videódizájnnal tuningol fel: a három nagyszerű művész így beszélget egymással.
DVD ▶ Vígjátékok 3 190 Ft Eredeti ár: 3 590 Ft Kedvezmény: 11% (400 Ft) készlethiány EAN: 5996051321063 Aranykártya: 27 pont Amerikai romantikus vígjáték (2010) Mikor Becky-t (Rachel McAdams, Szerelmünk lapjai), a kőkeményen dolgozó producert kinevezik egy New York-i TV-show élére, ráadásul egy jóképű kolléga személyében még a szerelem is megtalálja, úgy tűnik, a lány minden álma valóra vált. Ám ekkor a program két műsorvezetője, Mike (Harrison Ford, Ez elveszett frigyláda fosztogatói) és Colleen (Diane Keaton, Minden végzet nehéz) háborút indít egymás ellen, méghozzá élő adásban! A sztárallűrök mindennaposak lesznek, a műsor kezd darabokra hullni és még Becky bimbózó kapcsolata is veszélybe kerül: a helyzeten már csak a csoda segíthet. Szerencsére a lányt nem olyan fából faragták, hogy csak úgy feladja… Az Ébredj velünk! egy vérpezsdítő komédia, amely a kritikusok szerint "csípős és fantasztikusan jó", valamint "szellemes, frissítő, briliáns és szívmelengető". Rendező: Roger Michell Szereplők: 50 Cent, Diane Keaton, Harrison Ford, Jeff Goldblum, Patrick Wilson, Rachel McAdams, Vanessa Aspillaga Ébredj velünk dvd ár: 3 190 Ft
Aki a Tánc Világnapján született, annak ez munkaköri kötelessége, mármint a gátak, határok, kötöttségek nélküli, akárhogy nézem, úgy tűnik: teljes értékű létezés. JÁSZAY TAMÁS NAPLÓJA. Pályaképet már sokan írtak róla, fognak is még, én csak random emlékfoszlányokat kapok elő, ígérem, a végére elérünk a mába. Magamat is tesztelem, de nem titok: valójában őt teszem próbára. Amúgy ezt a játékot bármelyik jelentős művésszel meg lehet játszani: mi az, ami felkészülési idő nélkül, kapásból bevillan róla, vele, tőle? Képek a PDP Project közösségi oldaláról Legyen az első, amikor Szegeden, a Kass Szálló romosan gyönyörű termében Horváth Csabával közös duettjét, a Ketten t látom. Valahol oldalt ülök, a színpad szélén, erre most abból jövök rá, hogy mindkettejük profilja villan be élesen. Kemény, elszánt, előre néző tekintetek, vésővel faragott, izzó testek, egy ponton fájdalmas üvöltés is rémlik, de főleg az a megbonthatatlan, gyötrelmes kötelék, ami a két ember között feszül. Vagy mondjam a BL -t?
Válaszd ki melyik napi eseményekre vagy kíváncsi! Előző nap | Következő nap Brooke Shields (55 éves) - Született: 1965. május 31. Clint Eastwood (90 éves) - Született: 1930. május 31. Colin Farrell (44 éves) - Született: 1976. május 31. Eric Christian Olsen (43 éves) - Született: 1977. május 31. Gregory Harrison (70 éves) - Született: 1950. május 31. Jon Oigarden (49 éves) - Született: 1971. május 31. Jonathan Tucker (38 éves) - Született: 1982. május 31. Keith MacKechnie (65 éves) - Született: 1955. május 31. Meredith Hagner (33 éves) - Született: 1987. május 31. Roma Maffia (62 éves) - Született: 1958. május 31. Sebastian Koch (58 éves) - Született: 1962. május 31. Tom Berenger (71 éves) - Született: 1949. május 31. Victoria Ruffo (58 éves) - Született: 1962. május 31. Yael Grobglas (36 éves) - Született: 1984. május 31. Szülinaposok, akik már nem lehetnek közöttünk Alida Valli - Született: 1921. - Elhunyt: 2006. április 22. Denholm Elliott - Született: 1922. - Elhunyt: 1992. október 6.
Már kérdés, hogy a Disney a teljes története alatt nem is csinált saját terméket, csak ismert meséket, könyveket adoptált (de Walt regnálása alatt legalább csupaszív munkáik voltak, ezek a kaptafa CGI fosok meg inkább termékek). Saját ötlet, ami a saját fizetett forgatókönyírói stáb szellemi terméke (lekopogom, hogy saját), csak a Pixar felvásárlásával jelent meg a palettán... A micimacko az eppen egesz jol sikerult. Foleg azert, mert egy beszelo jatekmackorol van szo, szoval a realisztikussag uyanugy nem koti a kezuket, mint egy rajzfilm eseten. Ez az oroszlankiraly pedig epp ott rontja el, hogy probal ultrarealisztikus lenni latvany tekinteteben, szoval az oroszlan az nem fog elkezdeni neked tancolni... 39 vagyok és simán beülnék mégegyszer megnézni az összes Disney rajzfilmet a moziban, mint ahogy az összes régi klasszikust is! A T2 valami elmebeteg volt a Corvin hangrendszerén! Bocs de pont az oroszlánkirály aztán egy ízig-vérig konzervatív történet (hagyományok, királyok, méltóság = jó ami rendezettséget és boldogságot hoz.
Ma jelent meg DVD-n a Re-Animátor 2. - Az újraélesztő menyasszonya című film. Ma jelent meg DVD-n a Szeretni jobb című film. Ma mutatták be a magyar mozik a Leszámolás - terror című filmet. Ma jelent meg DVD-n a Szerelemmel fűszerezve című film. Ma mutatták be a magyar mozik a Grind House - Halálbiztos című filmet. 2006. május 31. Ma jelent meg DVD-n az Utóirat: Szeretlek című film. 2005. május 31. Ma jelent meg DVD-n a Megtalált idő című film. Ma jelent meg DVD-n a Szóljatok a köpcösnek című film. 2002. május 31. Ma mutatták be az amerikai mozik a Bunbury, avagy jó, ha szilárd az ember című filmet. Ma mutatták be az amerikai mozik a Téglatesó című filmet. Ma mutatták be az amerikai mozik A rettegés arénája című filmet. 2001. május 31. Ma mutatták be a magyar mozik a Sohasevolt glória című filmet. Ma mutatták be a magyar mozik A mexikói című filmet.